Akár az erkélyre is telepíthetjük az új fejlesztésű napelemes rendszert
A kínai TSUN erkélynapelemes készlete napelemmodulból, mikroinervertből, tartószerkeszetből és kábelekből áll.
A kínai TSUN erkélynapelemes készlete napelemmodulból, mikroinervertből, tartószerkeszetből és kábelekből áll.
Az idei év első felében 4,7 millió kilogramm lejáratközeli és csomagolási hibás árut mentett meg és adományozott nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.
Megjelent Magyarország megújított Zöld Kötvény Keretprogramja, a jövőbeli kibocsátásokból befolyó összeg célja a központi költségvetés zöld kiadásainak teljes vagy részleges finanszírozása vagy refinanszírozása – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn az MTI-vel.
Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el azzal a céllal, hogy az uniós szintű végső energiafogyasztás 2030-ra 11,7 százalékkal csökkenjen – tájékoztatott az uniós tanács kedden.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén – közölte a cég közleményben az MTI-vel.
Új, 20,1 százalékos hatásfokú napelem-zsindelyt mutatott be a belga Belinus.
Az Alföldön és a Dunántúl északi és délkeleti tájain többfelé aszály van, a kukoricának bőséges csapadékra lenne szüksége a szemek képződéséhez, majd növekedéséhez – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt – jelentette ki Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Prágában.
A kormány a borászok kérését figyelembe véve, a rendkívül kiélezett borpiaci versenyben való eredményes helytállásuk elősegítése érdekében csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a tárca közleménye szerint.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a napenergia környezetbarát és gazdaságos megoldás, és az új villamosenergia-árplafon bejelentése után is 3-5 év alatt megtérülhetnek a komplex napelemes rendszerek, így a céges napelemes projektek felpörögnek.