Öko-drive

Nem teljesült tavaly az elektromos autók piaci részarányára megszabott brit előírás

Az eladások jelentős emelkedése ellenére nem teljesült tavaly az elektromos autók minimálisan elérendő piaci részarányára megszabott brit kormányzati előírás. A brit közlekedési miniszter ugyanakkor hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy 2030-tól nem lehet belsőégésű motorral működő új személyautókat forgalomba helyezni Nagy-Britanniában.

Akár 3 millió forint állami támogatás napelemekre, otthonfelújítási támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) hétfőn ismertetett éves összesítése szerint 2024-ben több mint 1,95 millió új személyautót értékesítettek a gyártók a brit piacon, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A teljes eladási mennyiségen belül 381 970 volt tavaly a tisztán elektromos meghajtással felszerelt autók száma, és ez 19,6 százalékos piaci részesedést jelentett. Az elektromos autók értékesítése egy év alatt csaknem 20 százalékkal emelkedett, de ezeknek a járműtípusoknak a piaci részaránya így sem érte el a kormány által 2024-re előírt 22 százalékot – hangsúlyozta hétfői tájékoztatásában az SMMT.

A szervezet szerint az iparág “minden követ megmozgatott” a hatóságilag megszabott részarány elérése végett: a gyártók például több mint 4,5 milliárd font (2250 forint) értékű árengedménnyel igyekeztek elektromos autók vásárlására ösztönözni a vevőket. Az SMMT szerint az ilyen mértékű szubvenciók hosszabb távon fenntarthatatlanok. A szövetség hangsúlyozta, hogy az eladási arány növelése előtti legnagyobb akadály a magánautósok részéről megnyilvánuló kereslet gyengesége: az egyéni vásárlók alig 10 százaléka vásárolt tavaly elektromos autót. Ebben a fogyasztói körben továbbra is a benzinmotoros személyautók a legnépszerűbbek: a magánvásárlók által újonnan vett autók 61 százaléka ebbe a kategóriába tartozott – áll az SMMT hétfői ismertetésében. A szakmai szervezet már néhány héttel ezelőtti állásfoglalásában is felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos járművek piaci részarányára megszabott, folyamatosan emelkedő előírások betartásának és a kereslet gyengeségének egyidejű hatásai több milliárd font többletköltséget rónak a brit autóiparra, és ez hosszú távon nem fenntartható.

Az idén az elektromos autók minimális értékesítési aránya a tejes forgalmon belül 28 százalékra emelkedik a tavalyi 22 százalékról, és a munkáspárti brit kormány már jelezte, hogy a konzervatív elődje által 2035-re halasztott időpontról ismét az eredetileg kijelölt 2030-ra kívánja visszaállítani azt a határidőt, amely után már nem lehet új benzin- és dízelüzemű személyautókat forgalomba helyezni Nagy-Britanniában. Heidi Alexander brit közlekedési miniszter ezt hétfőn, a londoni alsóháznak küldött átiratában hivatalosan is megerősítette. Közölte ugyanakkor, hogy a kormány konzultációt indított az autóipari cégekkel a cél elérésének mikéntjéről és a szabályozás egyszerűsítéséről.