Öko-drive

Új elektromos buszok érkeznek Budapestre 2026-tól

Hetven korszerű, környezetbarát, alacsonypadlós, légkondicionált, teljesen elektromos meghajtású autóbusszal bővül a budapesti járműpark 2026 tavaszától - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: az ötven szóló és húsz csuklós elektromos autóbusz annak köszönhetően állhat forgalomba, hogy két, a lejáró járatüzemeltetési szolgáltatási szerződés megújítására vonatkozó közbeszerzést is eredményesen folytatott le a BKK. Mindkét tenderen az ArrivaBus Kft. nyert, és csütörtökön két 12 éves szerződést írtak alá. Az autóbuszok 2026 tavaszától ütemezetten állnak forgalomba. Emellett a buszok általános üzemeltetésén kívül a járművek karbantartása és a járművezetők alkalmazása mellett az elektromostöltő-infrastruktúra kialakítását és üzemeltetését is a szolgáltató biztosítja majd. Az elektromos BYD-buszok elsősorban a főváros belső területeit átszelő, meghatározó vonalakon közlekednek majd – tették hozzá. A közleményben arra is kitértek, hogy az új megállapodások az ArrivaBus Kft. által 2015 óta 240 autóbusszal teljesített, 2025-től ütemezetten lejáró szolgáltatási szerződésekben foglalt feladatai egy részének ellátását biztosítják. A tervek között szerepel még 20 teljesen elektromos meghajtású midi autóbusz üzemeltetésére szóló szolgáltatói megállapodás megkötése is. Az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van – tájékoztattak.

Hozzátették: a jövőben 51 modern, alacsonypadlós és légkondicionált CAF-villamos érkezik Budapestre, és azon dolgoznak, hogy további száz új, korszerű villamossal, valamint 160 környezetbarát, alacsonypadlós trolibusszal bővüljön a flotta.