Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében - írta csütörtökön a Bild című német lap.
A beszámoló szerint a Ford Fiesta modellt gyártó üzemben a következő öt héten mintegy ötezer alkalmazott csak keddtől csütörtökig dolgozik majd. Az átszervezésre azért van szükség, mert a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború szétzilálta a beszállítói hálózatokat, így krónikus a félvezető-hiány, a háború kezdete óta pedig az ukrajnai gyártású kábelkötegek ellátása is akadozik. A Ford 1931 óta működtet üzemet Kölnben, ahol 1998-ban az amerikai cég európai központját is kialakították. A Németország nyugati részén fekvő nagyvárosban nagyjából 15 ezer embert foglalkoztatnak, a gyártás mellett például a fejlesztés területén. A Fiesták gyártása az utóbbi hónapokban többször szünetelt már az alkatrész-, és alapanyag-ellátási zavarok miatt, így áprilisban is alig készültek új autók.
Hosszabb távon végleg leállítják a hagyományos meghajtású kocsik gyártását, mert a Ford teljesen átáll az elektromos autókra. Az üzemet is átalakítják, erre 1,8 milliárd eurót (700 milliárd forint) fordítanak a következő években. A fejlesztés részeként felépítenek a többi között egy akkumulátor-gyártó üzemegységet. Az első tisztán elektromos hajtású és tömeggyártásra szánt személyautó a tervek szerint 2023-tól készül Kölnben, és 2024-ben egy második elektromos modell is megjelenik majd a németországi üzem termékpalettáján. Az elektromos személyautók tervezésére, gyártására és forgalmazása a cég Ford Model e néven létrehozott egy új üzletágat, amely a haszongépjárművekre szakosodott Ford Pro-val együtt 2024-től hét modellt kínál majd Európában. A társaság várakozása szerint 2026-ban már 600 ezernél is több elektromos hajtású gyártmányt értékesítenek az európai piacon, világszerte pedig több mint kétmilliót.