Megújuló energiaforrások

Ha gyermeket nevel, ön is pályázhat állami támogatásra

Idén januárban vált elérhetővé a gyermeküket nevelő szülők számára az otthonfelújítási program.

2021. január 1-én startolt az otthonfelújítási program, melynek részleteiről itt írtunk bővebben. A támogatás lényege, hogy a pályázók legfeljebb 3 millió forint összegben, az anyagköltség és a munkadíj 50-50 százalékában visszaigényelhetik az átalakítások költségeit. A programban különböző kül- és beltéri fejlesztésekkel lehet részt venni, köztük napelemes rendszerek telepítésével is. A témával kapcsolatban Csalódi Pétert, az EU-Solar fejlesztési vezetőjét kérdezte az alternativenergia.hu. 

A szakember szerint a napelemek népszerű választások a hasonló programokban, hiszen termelő fejlesztést jelentenek a háztartás számára, ráadásul manapság már kifejezetten gyorsan, 3-4 év alatt megtérülnek. Már a tavaly novemberben felfüggesztett, a Magyar Fejlesztési Bank által lebonyolított uniós hitelrendszer (MFB0) is óriási hatást gyakorolt a hazai napelemes piacra. Az EU-Solar 2020-ban 4-5 ezer rendszert adott el, Csalódi Péter becslése alapján ennek mintegy 70 százaléka volt a hitelprogramnak köszönhető.

Mint mondta, tavaly novemberben és decemberben a kivárás jellemezte a piacot, ekkor lehetett sejteni, hogy újabb támogatás fog érkezni, amely végül az otthonfelújítási programmal el is jött. A szakember szerint az MFB0-hoz képest jelentős különbség, hogy az új támogatási rendszert az érintettek is jól ismerik az átfogó kormányzati kommunikációnak köszönhetően. Csalódi Péter úgy látja, az utóbbi évekhez képest komoly változást jelent az is, hogy mára az ügyfelek meglehetősen tájékozottá váltak a napelemeket illetően.

A szakember szerint két fontos kérdés merülhet fel az új program és a napelemek kapcsolatáról. Az egyik lényege a már fent vázolt 50-50 százalékos szabály, melyet csak késve tudtak tisztázni az illetékesek. Csalódi Péter portálunknak azt mondta, hogy egy napelemes rendszer telepítésével maximálisan ki lehet használni a pályázat adta lehetőségeket, még akkor is, ha az ilyen munkálatok esetében az anyagköltség jellemzően jóval magasabb.

A másik kulcskérdés a szaldós, illetve a bruttó elszámolásra vonatkozik. Előbbi lényegében a napelemes rendszer által megtermelt, illetve a háztartás által elhasznált energia közötti különbséget jelöli, utóbbi viszont egy bonyolultabb struktúra, amelyben eltérés van a lakosság által feltáplált és a szolgáltató által értékesített energia ára között. Az otthonfelújítási programot szabályzó rendelet alapján az első félévben a támogatással még szaldós elszámolási rendszerek köthetőek, 2021. június 30. után viszont már bruttó elszámolást fognak alkalmazni.

Csalódi Péter az új program miatt februárban és márciusban rekordszámú megrendelésre számít, a lecsengést pedig májusra várja. Ekkorra a teljes beszerelési folyamat hossza miatt már határesetté válik, hogy a készülő napelemes rendszer belefér-e még a szaldós elszámolásba. A szakember szerint a bruttó elszámolás részletei jelentik majd a kulcsot a program jövőjében, de úgy gondolja, hogy a rendszer kedvezően alakulhat. Ez azt jelentheti, hogy később újabb robbanásszerű érdeklődés kezdődhet a hazai napelemes piacon.

Csalódi Péter arra gyanakszik, hogy a programot nem fogja fenyegetni a keretkimerülés. Mivel a támogatással a kormány egyik fő célja az építőipar adóügyi megtisztítása, az állam érdekében az áll, hogy a támogatással minél több háztartás tudjon élni.