Az elektromos buszok hálózatát optimalizáló Bolley és a felhasználóbarát napelemrendszereket fejlesztő Lumen nyerte a Startup Campus, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) magyarországi képviselete és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures őszi inkubációs programjait záró Demo Dayt - közölte a Startup Campus nemzetközi innovációs központ és startup inkubátor az MTI-vel.
Az UNI BME és UNI Győr startup programokon idén 11 csapat vett részt innovatív ötletével. A szervezők az öthetes inkubáció során legjobban szereplő három-három csapatot hívták meg a Demo Dayre, ahol a résztvevők nyilvános online közvetítésben prezentálták ötleteiket, majd a befektetési szakemberekből álló zsűri kérdéseire kellett válaszolniuk.
A programok egyes kihívásait ezúttal az egyik társszervező, az EIT városi mobilitással foglalkozó kezdeményezésének hazai képviselete, az EIT Urban Mobility RIS HUB Hungary határozta meg, több okosvárossal és mobilitással kapcsolatos ötlet is bekerült a Demo Dayre. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Z10 inkubátorral partnerségben szervezett UNI BME sartup program résztvevői közül az elektromos buszok töltésének optimalizálásával foglalkozó Bolley, a vezetéstámogató mobilalkalmazáson dolgozó Connected Roads, valamint a rendezvényeket és fesztiválokat támogató applikáció, a Festivize mutatkozhatott be.
A győri Széchenyi István Egyetemmel közös UNI Győr startup program végén bemutatkozott a Lumen, amely többek közt egyszerűbb üzembehelyezéssel és karbantartással tenné kényelmesebbé a napelemrendszereket, a DynaBikeLight, amely egy kontaktmentes, dinamóhoz hasonló elven működő, látványos biciklilámpát készít, valamint a Cube Coffee, amely egy moduláris megoldással tenné hatékonyabbá, és a kávézók számára érdekesebbé a re-pohár hálózatokat. Közülük a zsűri végül két projektet, a Bolleyt és a Lument tartotta befektetésre érettnek, a csapatok így megszerezhetik elsőkörös, 20 millió forintos tőkebefektetésüket.