Az Európai Unió energiaellátást biztosító áramtermelőket küldött az Éowyn vihar sújtotta Írországnak - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.
Akár 3 millió forint állami támogatás napelemekre, otthonfelújítási támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)
A vihar múlt pénteken érte el a Brit-szigeteket, amelynek csúcspontján óránként 183 kilométeres, rekordsebességű széllökést mértek Íroroszágban. A viharnak egy halálos áldozata volt, és országszerte jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben és az áramellátásban. Az ír áramszolgáltatási felügyelet beszámolója szerint az ítéletidő “példátlan mértékű, kiterjedt” károkat okozott az elosztóhálózatban.
A brüsszeli közlemény szerint Írország kérését követően az áramkimaradásokkal kapcsolatban aktiválták az EU polgári védelmi mechanizmusát. A veszélyhelyzet-reagálási tartalékot kezelő EU-program, az úgynevezett rescEU keretében az EU tizenhárom áramtermelőt biztosított Lengyelországban tárolt stratégiai tartalékából. Emellett a Dánia által felajánlott négy áramtermelő is hamarosan Írországba érkezik, hogy segítsen az áramellátásban – írták. Az EU továbbá aktiválta a klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus rendszerét, amely elemzéseket készít az ír hatóságoknak – tették hozzá.
A brüsszeli közlemény Hadja Lahbib felkészültségért, válságkezelésért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztost idézte, aki azt mondta: az olyan rendkívüli időjárási események, mint az Éowyn vihar, egyre inkább próbára teszik Európa katasztrófákkal szembeni ellenálló képességét. De bizonyítják azt is, hogy az Európai Unió közös felkészültségi és szolidaritási erőfeszítései egyre erősebbek – emelte ki. Az uniós biztos köszönetet mondott Dániának a gyors segítségnyújtásért, Lengyelországnak pedig az együttműködésért, mely – szavai szerint – meggyorsította az áramtermelők eljutását Írországba.
Az EU sürgősségi reagálási koordinációs központja továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és folyamatos kapcsolatban áll az ír hatóságokkal, biztosítva, hogy szükség esetén további azonnali segítséget tudjon nyújtani – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság.