Környezetvédelem

Nagy Márton: 2024-ben dönteni kell a magyarországi akkumulátor feldolgozó és újrahasznosító kapacitás kiépítéséről

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Yi Kang Myung-ot a koreai SungEel HiTech Co. első számú vezetőjét és kollégáit, akiket Hong Kyu Dok a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete kísért el a találkozóra.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A megbeszélésen a felek folytatták az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetéről, valamint az ágazat előtt álló kihívásokról és a zöld átállásban rejlő lehetőségekről szóló tárgyalásokat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint Nagy Márton kiemelte: Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban, hiszen az ország GDP arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5 százalékot, amellyel listavezető az uniós országok között. A miniszter hozzátette, hogy fontosnak tartja az olyan cégekkel való kapcsolatfelvételt, mint a SungEel, mert az akkumulátor-feldolgozás és az értékes nyersanyagok újrahasznosítása jelenleg hiányzó iparág Magyarországon és egész Európában.

A koreai SungEel HiTech cégcsoportnak sikerült először nagy mennyiségben visszanyerni a használt lítium-ion akkumulátorokból származó nyersanyagokat. A cég az akkumulátorok újrahasznosításán túlmutatóan aktívan támogatja a fenntartható, környezetbarát akkumulátor újrahasznosítási technológiák használatát, valamint törekszik az akkumulátorokban lévő újrahasznosítható anyagok arányának növelésére is. A nemzetgazdasági miniszter szerint legkésőbb 2027-ig gondoskodni kell arról, hogy Magyarországon a világ legjobb technológiája álljon rendelkezésre, amely biztonságos és környezettudatos megoldást biztosít a nagy mennyiségű használt akkumulátor újrahasznosítására, a feldolgozott akkumulátorokból kinyerhető hasznos nyersanyagok újrafelhasználásra. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, még idén el kell dönteni, hogy mely vállalatok, mely helyszíneken kezdhetik meg a beruházások megvalósítását – tette hozzá. Az akkumulátorok újrahasznosítása kapcsán a Mol-csoport is aktívan érdeklődik üzleti lehetőségek iránt. Tekintve, hogy a hulladékgazdálkodási koncesszió jogosultja a Mol, ez természetes kapcsolódási pontot jelent számára. A gazdasági együttműködés a Mol-csoport és egy világszinten jelentős akkumulátor feldolgozó és újrahasznosító vállalat között kölcsönösen előnyös lehet a magyar gazdaság számára – olvasható az NGM közleményében.