Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

“Globális felmelegedés, üvegházhatás, klímakatasztrófa – ezeket a szavakat használjuk a leggyakrabban, amikor a környezetünket érő fenyegetésekről beszélünk” – emlékeztetnek az ELTE MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. Ezek a kifejezések azonban nem elég hatékonyak – véli Forgács Bálint, aki a Frontiers in Climate folyóiratban publikált tanulmányában az orvosi nyelvhasználatot javasolja annak érdekében, hogy súlyának megfelelően foglalkozzunk a problémával. Mint az ELTE közleményében olvasható, a tudósok évtizedek óta figyelmeztetik a nyilvánosságot a klímaváltozás kockázataira, ám az áttörés még mindig várat magára. Habár számos előrelépés történt a szabályozás terén, a politikusok lassan és túl enyhén reagálnak. Kommunikációs szakadék alakult ki a klímatudósok, a közvélemény és a döntéshozók között, ennek áthidalására tesz javaslatokat Forgács Bálint.

Tudományos eredményeik közlésekor a kutatók gyakran használnak metaforikus kifejezéseket, hogy kollégáik és a laikusok számára egyaránt érthetőbbé tegyék felfedezéseiket. A kutató szerint azonban a metaforák nem mindig célravezetőek a tudománykommunikációban: félreértéseket szülhetnek, esetenként pedig – például a klímadiskurzusban – kifejezetten károsak is lehetnek”. A tanulmány szerint az egyik kulcsprobléma, hogy a leggyakoribb klímaváltozással kapcsolatos szavak közül több is pozitív érzelmi töltetű (“meleg”, “zöld”, környezetbarát”), így “nem ösztönöznek hatékonyan egy életveszélyes működésmód és ügymenet átalakítására”. A pozitív töltetű “felmelegedés” helyett Forgács Bálint a “globális égés” vagy “túlforrósodás” szavakat javasolja. A cikk szerint szintén nem segítenek a megoldásban azok a kifejezések, amelyek kicsinyítik a fenyegetés mértékét, ilyen például a “klímasemlegesség” vagy a “nettó zéró kibocsátás”. “Ezeket a lágyító kifejezéseket ráadásul gyakran olyan cégek használják előszeretettel, amelyek a káros kibocsátás jelentős hányadáért felelősek” – jegyezték meg, hozzátéve, hogy a “katasztrófa”, “krízis”, “összeomlás” szavak pedig mind passzív hangvételűek: tehetetlenséget sugallanak a természet erejével szemben.

Az aktív hangvételű kifejezések ezzel szemben képesek lennének visszaadni nekünk a felelősségvállalás mellett a cselekvés lehetőségét is: érdemes lenne áttérnünk a ‘klímaöngyilkosság’ vagy a ‘klímapusztítás’ használatára, mert a saját viselkedésünk fölött kontrollal rendelkezünk – állapítja meg Forgács Bálint.

A kutató kitér arra is, hogy a klímadiskurzus egyik központi metaforája az “üvegház”, ami – hamisan – azt is sugallhatja, hogy a túlmelegedést olyan egyszerű visszafordítani, mint kinyitni egy üvegház ablakát. A tanulmány szerint egy olyan kifejezést, mint a “kemencehatás”, már nehezebb lenne – akár szándékosan, üzleti érdekektől vezérelve – ártalmatlanítani. A klímaszorongás gyakoriságának növekedésével ráadásul a klímaváltozás legrosszabb eshetőségeinek megvitatása sokszor vészmadárkodásként, félelemkeltésként van elkönyvelve. Forgács Bálint ennek kiküszöbölésére az orvosi nyelv alkalmazását javasolja: egy ilyen keretben a vészhelyzetek említése nem riogatásnak, hanem életmentő intervenciónak számítana. Orvosi döntések meghozatalakor jellemzően nagyobb a személyes bevonódás, és képesek vagyunk hosszú távon, megfontoltan gondolkodni – összegezte a kutató. “A cél tehát nem az, hogy elhagyjuk a tudományos eredményeket sűrítő metaforák használatát, hanem az, hogy kifejezéseink tükrözzék az egzisztenciális fenyegetés súlyát. Az ugyanis, ahogyan beszélünk a klímaváltozásról, befolyásolja, hogyan gondolkodunk róla” – hangsúlyozta Forgács Bálint. A tudomány művelőinek és az újságíróknak éppen ezért az eufemisztikus kifejezések helyett új, erőteljes, egyértelmű, negatív érzelmi töltetű és aktív hangvételű kifejezéseket kellene használniuk – írta a kutató, aki szerint a közbeszéd ilyen átalakulása nem csak őszinte társadalmi vitát, de azon keresztül életmentő politikai döntéseket és várva várt jogi szabályozást is magával hozhat.