Környezetvédelem

30 éves a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

„A tudásmegosztás és a folyamatos szakmai fejlődés alapvető pillérei annak, hogy a Hivatal a jövőben is hatékonyan és eredményesen végezhesse feladatait” - mondta Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a szervezet alapításának 30 éves évfordulója alkalmából rendezett eseményen.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A jubileum kapcsán Juhász Edit, a MEKH elnöke ünnepélyes keretek között fogadta a Hivatal korábbi főigazgatóit, illetve elnökeit, valamint a nyugállományba vonult egykori munkatársakat.

Juhász Edit köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a MEKH az elmúlt 30 évben a dinamikusan változó piaci körülmények között is mindvégig rugalmasan és felelősen látta el az energetikai ágazatok szabályozásával és felügyeletével, valamint a fogyasztók védelmével kapcsolatos hatósági feladatait. Az energiahatékonyság növelése, a megújuló energiaforrások támogatása, és a fenntartható fejlődés elősegítése mind olyan területek, ahol a Hivatal aktív szereplőként vett és vesz részt. Mint mondta, a MEKH nemzetközi szinten is elismert energiaszabályozó hatóság, amely együttműködésre törekszik a társhatóságokkal, és aktívan közreműködik az uniós regulátorok munkájában.

Feladatunk, hogy megőrizzük és gyarapítsuk a ránk hagyott örökséget, és egy olyan innovatív, a közműszektor lendületes fejlődésével lépést tartó, szakmai tudásbázisként is működő hatóságot építsünk, amely hozzájárul a stratégiai ágazatok versenyképességéhez, továbbá biztosítja a fogyasztók számára a fenntartható és megfizethető szolgáltatásokat, erősíti hazánk ellátásbiztonságát – tette hozzá Juhász Edit.

Az eseményen köszöntőt mondott Lantos Csaba energiaügyi miniszter is. Beszédében hangsúlyozta:

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és jogelődje az elmúlt harminc év során alkotó módon járult hozzá a piacgazdaságra való áttéréshez, a hazai energetikai és közműszektor fejlődéséhez. A MEKH változatlanul kiemelkedő szerepet visz a biztonságos és megfizethető árú hazai energiaellátás garantálását szolgáló közös munkában, eredményesen segíti a korszerű és környezetbarát energiatermelés térnyerését is.

A MEKH elnöke a Hivatal korábbi, jelenlévő vezetőit a jubileum alkalmából emlékplakettel ajándékozta meg, és köszönetet mondott az egykori vezetőknek, nyugdíjas munkatársaknak, hogy elkötelezettségükkel és szaktudásukkal megalapozták a Hivatal jövőjét.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jogelődje, a Magyar Energia Hivatal 1994-es megalapítása óta látja el a hazai energetikai- és közműszolgáltatási ágazatok hatósági felügyeletét.

A Hivatal hatósági feladatai kezdetben a monopolhelyzetben lévő földgázipari és villamosenergia-ipari engedélyesek, később a távhőtermelők tevékenységére terjedtek ki. A piacnyitás és a versenypiaci viszonyok megjelenésével jelentősen bővült a szervezet felügyeleti jogkörének terjedelme, valamint új ágazatok is a felelősségi körébe kerültek.

Az európai uniós gyakorlathoz igazodva a MEKH 2013 óta önálló szabályozó szervként felügyeli az energia- és közműszolgáltatási szektor működését. A hatósági tevékenység kiterjed a villamosenergia-, a földgáz- és távhőellátással, illetve a víziközmű-szolgáltatással összefüggő engedélyezési, felügyeleti, árszabályozási, ár-előkészítői feladatokra, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjának előkészítésére.

A MEKH ellátja továbbá az egységes nemzeti energiastatisztikával és az energiahatékonysággal kapcsolatos feladatokat, valamint képviseli Magyarországot az energiaszabályozó hatóságok nemzetközi fórumain is.

A Hivatal első főigazgatója Szabó Imre, aki 1994–1997 közötti időszakban vezette a szervezetet; Hatvani György 1997 és 1999 között töltötte be a tisztséget; Kaderják Péter 2000-től 2003-ig volt a Hivatal főigazgatója; Horváth J. Ferenc 2003 és 2009 között irányította a Hivatal munkáját; Matos Zoltán 2009–2010 között látta el a főigazgatói tisztséget; Horváth Péter János két ciklusban, 2010–2013, valamint 2020-2023 között töltötte be a főigazgatói, majd az elnöki posztot; Dorkota Lajos pedig 2013–2020 között irányította a MEKH munkáját.