Környezetvédelem

Így vált zölddé a Sziget Fesztivál

A Sziget Fesztivál régóta elkötelezett a fenntarthatóság mellett.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Napjainkban egyre több ember számára fontos a fenntarthatóság, és ez az élet számos területén tetten érhető. Vannak, akik az elhasznált műanyag mennyiségét csökkenti, mások próbálnak minél kevesebbet autózni, megint mások pedig húsfogyasztásukat mérséklik.

A változó igényeknek megfelelően világszerte egyre több cég, szolgáltató és rendezvény próbál meg fenntarthatóbb megközelítéseket alkalmazni. A törekvések már a fesztiválszektort is elérte, ebből a szempontból pedig a Sziget élen jár: a kontinens egyik legnagyobb zenei fesztiválja régóta elkötelezett a környezetbarát megoldások mellett, és egyre zöldebbé válik.

Ezért fontos a fenntarthatóság

Talán bele sem gondolunk, de egy fesztivál rövid távon nagyon komoly megterhelést jelent a környezet számára. A rendezvény idején lényegében egy átmeneti település jön létre saját népességgel, lakóhelyekkel, vízrendszerrel, közlekedéssel, hulladékgazdálkodással és üzletekkel.

Az önfeledt bulizók, illetve az őket kiszolgáló háttér rengeteg energiát és vizet használ, hatalmas mennyiségű szemetet termel, az infrastruktúra kialakítása, a tömeg és a járművek mozgása roncsolja a környezetet, a koncertek fény- és zajszennyezése zavarja az állatokat, és akkor a nagy mennyiségű kidobott ételről még nem is beszéltünk. Éppen ezek miatt rengeteg a lehetőség a fenntarthatóság fokozására, amire igenis nagy szükség van.

A rendezők célja éppen az, hogy hazánk világhírű fesztiválját környezetbarátabbá tegyék. A Green Sziget kezdeményezés oldalán a szervezők amellett, hogy összeszedtek néhány egyszerű tippet a zöldebb fesztiválozni vágyók számára, az elmúlt évek legjelentősebb újításait is összeszedték.

Az egyik legfontosabb zöld irányt az ételkínálat adja: a Szigeten jó ideje léteznek Vörös Húsmentes Zónák a vegetáriánusok számára, de egyéb fenntartható ételeket is kínálnak. Emellett repohárral, a szívószálak elkerülésével – azokat csak külön kérésre adják ki –, illetve a vizespalack-újratöltési lehetőséggel igyekeznek még zöldebbé tenni a vendégek fogyasztását.

„Fesztiválunk a fenntartható étkezési lehetőségek növelésén dolgozik, így az idein minden ételárust arra ösztönzünk, hogy önkéntesen tartsa be a fenntarthatósági intézkedések alapszintjét, például kínáljon vegetáriánus/vegán lehetőségeket, csökkentse vagy szüntesse meg a vörös húsok használatát, több helyi forrásból származó/organikus alapanyagot használjon, alkalmazzon környezetbarát tisztítószereket és figyelje/csökkentse az élelmiszerhulladék mennyiségét” – olvasható a Sziget leírásában.

2025-től az eladóknak legalább két ilyen intézkedésnek kell majd megfelelniük, a szám pedig a későbbi években nőni fog. Ezen kívül minden vendéglátóhelynek kötelessége, hogy a Magyarországon szezonálisan elérhető gyümölcsöket és zöldségeket olyan központi élelmiszer-kiskereskedőtől vásárolja, amely kizárólag helyi vagy hazai szezonális termékeket forgalmaz.

Fókuszban a hulladék visszaszorítása

A Szigeten újrahasznosítási és komposztálási programok is futnak, és a célok között szerepel, hogy a körforgásos gazdaságot támogatva a jövőben hosszabb élettartamú, javítható, újrafeldolgozható és újrahasznosítható termékeket használjanak a rendezvényen.

A Sziget a fenntartható közlekedést is szorgalmazza, a külföldről érkezők esetében például repülőgép helyett a vonatozást népszerűsíti. A fesztivál területén belül a kerékpározást is támogatják, regisztráció után ingyenes tárolást, gyorsszervizt, sőt kölcsönzőt is biztosítanak.

A Green Camping kezdeményezések keretében a Szigetet kísérő táborozást próbálják zöldebbé tenni, a programban ráadásul jótékonyság, például sátoradományozás is lehetséges. Hogy mérsékeljék a dohányzáshoz köthető hulladékokat, zsebhamutartókat is osztogatnak a fesztivál területén.

2023-ban a szén-dioxid-kompenzációra is komolyabb hangsúlyt fektettek a szervezők. Az idei fesztiválon két szén-dioxid-kompenzációs programot kínálunk. Ha repülővel utazol, felkínáljuk, hogy 15 euróért vegyél részt a repüléskompenzációs programunkban, amelyet a szén-dioxid semlegesítéssel foglalkozó szervezeteknek osztunk szét” – írták egy tavalyi bejegyzésben.