Környezetvédelem

Már pályázhatnak a vállalkozások Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra

Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója pályázatát. A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését is - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A jelenlegi munkaerőpiaci folyamatokra reagálva, a munkáltatóknak szükségük van a mindennapi fejlődésre, amelyet szemléletváltással, új eszközök alkalmazásával vagy a meglévők átszervezésével lehet elérni, reagálva a folyamatosan változó munkavállalói igényekre, az elkötelezett, elégedett munkavállaló megtartása, hatékonyságának növelése érdekében. A szervezetek pályázhatnak – többek között – a munka-magánélet közti egyensúly, közösségépítés, csapatépítés, képzés, kompetenciafejlesztés, egészségmegőrzés, tehetséggondozás, munkahelyi környezet, társadalmi szerepvállalás terén, továbbá minden olyan tevékenységgel, amelyek egyértelműen felelős foglalkoztatási célt valósítanak meg – sorolta az NGM.

A díjra idén öt kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és az egyéb gazdálkodó szervezeteknek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2024-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. A közlemény kiemelte: idén első alkalommal hirdetik meg a Tudatos egészség – különdíjat azoknak a cégeknek, amelyek aktívan tesznek a munkavállalóik fizikai és mentális egészségmegőrzése, fejlesztése érdekében. Szintén első alkalommal pályázható a Zöld jövő – különdíj azon, zöld megoldásokat alkalmazó munkáltatók részére, ahol napi szinten jelen van a környezetért történő tudatos felelősségvállalás, aktívan alkalmazzák és hirdetik ennek fontosságát. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben is A főváros felelős foglalkoztatója különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak. A pályázat beadási határideje 2024. július19., a részletes információk az OFA Nonprofit Kft. honlapján találhatók – tájékoztatott az NGM.