Környezetvédelem

Az MNB ismét meghirdeti a Zöld pénzügyi tudományos díjakat és a Zöld pénzügyi kutatási kezdeményezést

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) újra meghirdeti a Zöld pénzügyi tudományos díjakat és a Zöld pénzügyi kutatási kezdeményezést - közölte az MNB.

Hozzátették, hogy az MNB honlapján érhetőek el a részletes pályázati felhívások, amelyek alapján a Zöld pénzügyi tudományos talentum díjra, illetve a Zöld pénzügyi tudományos kutatási kezdeményezés elnevezésű pályázati felhívásra is szeptember 18-ig nyújthatják be kutatási terveiket a jelentkezők. A közlemény szerint a jegybank 2019 februárjában hirdette meg Zöld programját egyebek mellett a környezet megóvását célzó magyarországi pénzügyi szolgáltatások támogatása, illetve a piaci szereplők és saját ökológiai lábnyomának további csökkentése érdekében. Tavaly pedig az MNB a programban három kategóriában, hagyományteremtő céllal megalapította a Zöld pénzügyi tudományos díjakat, továbbá létrehozta a Zöld pénzügyi kutatási kezdeményezést. Elsőként említették a Nemzetközi Zöld pénzügyi áletműdíjat, amit a jegybank olyan nem magyar állampolgárságú szakember számára adományoz, aki világviszonylatban is meghatározó, úttörő jelentőségű kutatási eredményekkel járult hozzá a fenntartható gazdálkodás zöld pénzügyi tudományos vizsgálatának és megvalósításának fejlődéséhez. Az életműdíjat elsőként Naoyuki Yoshino, a tokiói Keio Egyetem emeritus professzora vehette át a 2021. decemberében. Hozzátették, hogy az elmúlt évek publikációs tevékenysége alapján kiemelkedő zöld pénzügyi kutatást végző, magyar állampolgárságú szakember számára a Zöld pénzügyi tudományos nagydíj adományozható. A 2021. évi díjat Naffa Helena vette át. Ezt az elismerést háromévente adományozza a jegybank, így ennek elnyerésére a pályázóknak legközelebb 2024-ben lesz lehetőségük.

Kitértek még a Zöld pénzügyi talentum díjra is, amelyet olyan 41 évnél fiatalabb magyar állampolgárságú szakember számára adományoz az MNB, aki az elmúlt évek publikációs tevékenysége alapján kiemelkedő zöld pénzügyi kutatást végzett. A díjat az első kiírás alkalmával Molnár Katának ítélték oda, aki kutatásaiban a vízgazdálkodás és klíma adaptáció lehetőségeit, valamint a befektetési portfóliók és gazdasági szektorok vízkockázatát vizsgálja. A jegybank által létrehozott Zöld kutatási kezdeményezés elnevezésű pályázati felhívásra pedig olyan kutatási tervvel lehet nevezni, amely aktuális, a zöld pénzügyek területéhez kapcsolódó, tudományos igényességű kutatási programot fogalmaz meg. Kutatási tervet magyar állampolgárságú kutató, magyarországi székhelyű, jogi személyiséggel rendelkező intézmény vagy több magyar állampolgárságú kutatóból álló, jogi személyiséggel nem rendelkező kutatócsoport nyújthat be. A kutatási kezdeményezés díját 2021-ben Parádi-Dolgos Anett kutatócsoportja nyerte el a magyarországi agrárium kihívásaira adaptálható green finance megoldások témájában kidolgozott kutatási tervével.

 

 

mti