Egyre több Magyarországon az olyan hitelprogram és támogatás, amely segíti az energiahatékony otthonok megépítését és vásárlását, illetve a már meglévő ingatlanok korszerűsítését. Szerencsére ma már a napelemes beruházásokkor a különböző hitelek és támogatások révén a lakosság komoly segítséget kaphat.
Falusi CSOK, babaváró hitel
A vidéken elérhető Családi Otthonteremtési Kedvezményt, melyet a köznyelvben csak falusi CSOK-nak neveznek, a többség nem feltétlenül köti a napelemekhez. Pedig a program ilyen típusú beruházásra is használható. A támogatható tevékenységek között ugyanis szerepel a központi fűtés kialakításának vagy cseréjének lehetősége, a kiírás pedig külön kiemeli a megújuló energiaforrásokat. A konstrukció olyanok számára lehet optimális, akik két gyermeket terveznek. A megvalósítás napelemekkel a leghatékonyabb, mégpedig úgy, hogy a tervezett fűtési rendszer részben vagy egészben árammal működjön, és a teljes otthont ellássa központi irányítással. Talán a családalapításra készülőknek kidolgozott babaváró hitelről sem egyből a napelemekre asszociálunk, pedig a program révén akár egy ilyen rendszer is létrehozható. Az igénybevételnél ugyan meg kell határozni, hogy a család mire fordítaná a keretet, ezt azonban utóbb nem ellenőrzik, így egyfajta szabad felhasználású, kedvező kamatú konstrukcióról van szó. A maximális összeg 10 millió forint, ebből már könnyedén ki lehet építeni egy napelemes rendszert, a maradék pénzzel pedig kedvére gazdálkodhat a háztartás.
Támogatások
Valószínűleg az otthontámogatási program a legismertebb csomag azok körében, akik napelemes beruházást terveznek. A támogatást gyermeküket nevelő szülők, akár egyedülállók számára dolgozták ki, célja pedig az, hogy hozzájáruljon a különböző kül- és beltéri felújításokhoz, korszerűsítésekhez, például a napelemek beszerzéséhez. A program lényege, hogy az anyagköltség és a munkadíj után a háztartás utólag, legfeljebb 3 millió forint összegben visszaigényelheti a pénz 50-50 százalékát. Ha a két költségtípusból az egyik nem éri el a lehetséges támogatás felét, úgy a kisebb tétel kétszeresét veszik alapul. Ideális esetben tehát az anyagköltség és a munkadíj után 1,5-1,5 millió forintot kaphat vissza a család, fontos azonban, hogy a sikeres pályázáshoz kivitelezői szerződésre van szükség. A szakemberek szerint a támogatás kínálta lehetőségeket maximálisan ki lehet használni napelemes beruházásokkal. Ezt jól bizonyítja, hogy a program hatására elképesztő érdeklődési hullámot tapasztaltak a hazai piaci szereplők.
100 százalékos támogatás
Az érdeklődők figyelmét az utóbbi hónapokban alighanem az a csomag is felkeltette, amely 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást kínál az alacsony jövedelmű háztartások számára napelemek telepítésére és fűtéskorszerűsítésre. A legfontosabb kikötés, hogy az érintett ingatlanban állandó lakcímmel rendelkezők 2020. évi összevont jövedelmének egy főre eső összege 0 és 4 850 000 forint közötti legyen. Az összeg meghatározásakor tehát a háztartás minden lakójával, köztük az esetlegesen jövedelem nélküli gyermekekkel is számolni kell. A programba két műszaki tartalommal lehet bekapcsolódni: tetőszerkezetre telepített, saját fogyasztás kiváltó napelemmel; illetve napelemes rendszerrel, nyílászárók cseréjével, tárolókapacitás létesítésével és melegvíz-előállító rendszerek elektrifikálásával. Utóbbi kategória további két típusra oszlik aszerint, hogy vízbázisú, házközponti fűtési rendszerrel nem rendelkező vagy rendelkező ingatlanban valósítják-e meg. Az előre láthatóan decemberben induló támogatás az anyagköltségre, a munkadíjra, a beruházáshoz kapcsolódó tervezésre és engedélyezésre, valamint az energetikai tanúsítványokra vehető igénybe, a programban viszont csak a pályázati oldal listáján szereplő kivitelezőkkel és azok alvállalkozóival lehet részt venni.
Zöld Otthon Program
Listánk utolsó csomagja az MNB Növekedési Hitelprogram Zöld Otthon Program (NHP ZOP). Az idén októberben elstartolt konstrukcióban maximum 2,5 százalékos fix kamatozású, maximum 70 millió forintos hitel érhető el 25 éves futamidőre. A rendszer lényege, hogy az MNB forrást biztosít a hitelintézetek számára, melyek azt tovább hitelezik a lakosságnak. A csomag célja az energiatakarékos új otthonok vásárlásának és építésének elősegítése. Ennek értelmében a kölcsön legalább BB energetikai besorolású újépítésű vagy építés alatt álló ingatlanokra igényelhető. A konstrukció eléréséhez az érintett épület összesített energiaigényének maximum 90 kWh/m2/év kell lennie. A csomag érdekessége, hogy nincs családpolitikai kikötése, igaz, a két- és háromgyermekesek kedvezőbb módon élhetnek a programmal. Mivel az energiahatékonyság megvalósításának egyik legjobb eszköze a napelem, a szakértők az NHP ZOP kapcsán is piaci fellendülésre számítanak.