A zöld CSOK elindulása valószínűleg nagyban befolyásolja majd az új ingatlanok piacát.
Októbertőt tovább bővül az otthonteremtési program a köznyelvben csak zöld CSOK-nak nevezett csomaggal. Az NHP Zöld Otthon Program az energiatakarékos új otthonok megépítésében és vásárlásában fogja segíteni a pályázókat. A Magyar Nemzeti Bank által bejelentett csomag október 4-én startol, a 200 milliárd forint keretösszegű programban legfeljebb 2,5 százalékos kamattal maximum 70 millió forint hitel vehető fel új, zöld otthonok építésére és vásárlására. Ha a családok a CSOK-ot is igénybe veszik, két gyermek esetén 10, három gyermeknél pedig 15 millió forintig 0 százalékos kamattal vehetik fel a hitelt. A Zöld Otthon Programon belül további 60, illetve 55 millió forint vehető fel számukra, hiszen a két összeg együtt nem haladhatja meg a 70 millió forintot. A programba olyan otthonokkal lehet bekapcsolódni, melyek legalább BB energetikai besorolású újépítésű ingatlanok. Az épület összesített energiaigényének emellett legfeljebb 90 kWh/m2/év kell lennie.
A hitellel kapcsolatos, szeptember végén megjelent kormányrendelet alapján kétgyermekes családokban legalább 180 napos, háromgyermekeseknél pedig maximum 2 éves tb-jogviszonyra van szükség az igényléshez. Előírás továbbá a büntetlen előélet és a köztartozás-mentesség, az ingatlannak pedig meg kell felelnie a CSOK-os négyzetméter alapú előírásoknak. Ha a hitelre lakásvásárlás miatt van szükség, az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül lehet benyújtani az igénylést. Amennyiben egy pályázó a feltételek közül valamelyiket utólag nem teljesíti, akkor hitele 3 százalékos CSOK-os hitellé alakul, ha pedig a CSOK-hitel feltételeinek nem felel meg, akkor 2,5 százalékos zöld hitellé. Amennyiben egyik kikötést sem teljesíti, úgy kamattámogatás nélküli lakáshitelként kamatozik tovább, illetve visszamenőleg a kölcsön.
2022. június 30-át követően már nem kaphatnak használatbavételi engedélyt a BB-nél alacsonyabb energiabesorolású lakóingatlanok. Éppen ezért feltételezhető, hogy a zöld CSOK komoly hatást gyakorol majd az új ingatlanok piacára.