Anthony Pagano, az amerikai San Diego Zoo Global nonprofit szervezet és Terrie Williams, a Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i intézményének munkatársa a környezet változásainak hatását vizsgálta két ikonikus sarkvidéki állat, a jegesmedve (Ursus maritimus) és a narvál (Monodon monoceros) esetében. Tanulmányuk a Journal of Experimental Biology című tudományos lapnak a klímaváltozásról szóló különszámába készült. Pagano és Williams felmérték a narválok és a jegesmedvék mozgásának energiaigényét és arra jutottak, hogy a nagymértékű jégveszteség miatt a lokomotoros (helyváltoztató) aktivitásra 3-4-szer nagyobb energiát kell fordítaniuk, mint normális kiterjedésű jégtakaró esetén.

A megnövekedett energiafogyasztás és a fő élelemforráshoz való csökkent hozzáférés miatt gyakorlatilag az éhenhalás fenyegeti ezeket az állatokat – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő portálon.
Az északi-sarkvidéki régió emlősei számára megjósolhatatlanná válik a jövő. A melegedés hatására csökkenő jégmennyiség a szárazföldre űzi a jegesmedvéket, nem férnek hozzá a tengeri jéghez, így a táplálékuk fő forrásául szolgáló, kalóriában gazdag fókákhoz sem. Emiatt alacsonyabb kalóriájú táplálékra kell szorítkozniuk.

“Egy jegesmedvének nagyjából 1,5 rénszarvast vagy 37 sarkvidéki szemlinget, vagy 74 sarki ludat, vagy 216 sarkilúdtojást, vagy 3 millió darab fekete varjúbogyót kellene elfogyasztania ahhoz, hogy ugyanakkora mennyiségű emészthető energiához jusson, mint amennyit egyetlen felnőtt gyűrűsfóka zsírjából kinyer” – fogalmaztak a kutatók. A szárazföldön nagyon kevés olyan táplálék létezik számukra, amely kompenzálhatná a fókák hiányát.

A szakértők azt is vizsgálták, hogy a narválok, a “tengeri unikornisok” energiavesztesége milyen mértékben okozza ezen különleges cetek jég alá szorulását. Lassú tempójuk miatt ráadásul nyílt vízben gyakran esnek kardszárnyú delfinek áldozatául. A kutatók tanulmányukban arra is figyelmeztetnek, hogy ezeknek a csúcsragadozóknak az eltűnése a sarkvidéki tengeri ökoszisztémák gyors változásához vezet.