Hat tonna hulladékkal mostantól kevesebb bújik meg a Bodrog Sárospatak és Tokaj közötti ártéri erdeiben.
A PET Kupa szervezői az elmúlt években kialakult, tiszai hulladékgyűjtő tapasztalataikat először alkalmazták a Tisza egyik mellékfolyóján. A helyi partnerek támogató munkájának és a résztvevő csapatok, önkéntesek elhivatottságának köszönhetően, négy napon keresztül, naponta csaknem 300 zsák szemét gyűlt össze. A folyami hajós, környezetvédelmi futamokon megszokott versenyszellem mellett ezúttal is kiemelkedő volt a résztvevők, a szervezők, a hajós-kenus csapatok és az önkéntesek közötti együttműködés, amelynek köszönhetően rekord eredménnyel zárt az I. Bodrogi PET Kupa.
A PET Kupa tavaly az I. Tisza-tavi Kupa szervezésével valósított meg első alkalommal olyan hajós, hulladékgyűjtő rendezvényt, amellyel eltávolodtak a Felső-Tiszától. A nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 90 tonna szennyező anyagot gyűjtöttek össze, amelynek során egyes folyószakaszokat sikerült teljes mértékben tisztán visszaadni a természetnek. Egyre több tudás és tapasztalat halmozódott fel a hulladékgyűjtés és a hulladék feldolgozásának területén.
„Az első Bodrogi PET Kupa szervezésével az évek során felhalmozódott tiszai tapasztalatokat szerettük volna megosztani, erősen bevonva a szervezésbe és megvalósításba a helyben élőket, egy olyan fontos mellékfolyónál, mint a Bodrog. Az eredmények önmagukért beszélnek, ami bátorít bennünket, hogy a tapasztalatokat a jövőben a Tisza egész hosszára, határokon átnyúlóan is kiterjesszük.” – mondta el Molnár Attila Dávid, a PET Kupát szervező Természetfilm.hu Egyesület elnöke
A Természetfilm.hu Egyesület tavaly a Víz Világnapja alkalmából szervezett több napos hulladékgyűjtő programot a Bodrogra. Sárospatakon több száz fős gyereksereg, az önkormányzat részéről pedig szívből jövő fogadtatás és támogatás várta a résztvevőket. Ekkor indult el a #BoldogBodrog program és a 2020-as verseny tervezése. Az elmúlt napokban a #BoldogBodrog program keretében a szakemberek a PET Kupa versenyeinek tapasztalatait átadva, irányt mutatva, elsősorban a helyben élő partnerek és szolgáltatók közreműködésére alapozva rendezte meg a versenyt.
A program eredményességéhez nagyban hozzájárult a helyiek elköteleződése: a hajdúböszörményi ZÖLD Kör társszervezőjévé vált a rendezvénynek, Olaszliszka önkormányzata PET hajós csapatot indított, Sárospatak önkormányzata kenus hulladékgyűjtéssel, az Aggteleki Nemzeti Park pedig ártéri szemétszedéssel is hozzájárult az eredményekhez. A vízirendőrök és vízimentők által biztosított pethajóversenyen több polgármester személyesen vett részt. A versenyt fiaival és kollégáival kísérte Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, a rendezvény védnöke.
A Bodrogi PET Kupát a Budapest Bank vállalati csapata, az ÖKOsaBB csapat nyerte, akik tavaly az I. Tisza-tavi PET Kupán már megmérettették magukat. A dobogó második fokára egy veteránokból álló baráti csapat, a PETúnia állhatott, akik szokásukhoz híven a Bodrog Hősei díjat is magukkal vihették. Ők az első és egyetlen csapat, akik ezt a rangos díjat a Felső-Tiszán és a Tisza-tavi versenyen is elnyerték, azaz a legtöbb, egy főre jutó hulladékmennyiséget gyűjtötték.
Tiszta Tisza, Boldog Bodrog
A #BoldogBodrog és az I. Bodrogi PET Kupa megvalósításával a PET Kupa szakemberei először valósítottak meg erősen helyi kapacitásokra épülő programot. Az elkötelezett, ezúttal bodrogi közösség biztosította a program tartalommal való megtöltését, segítve a lebonyolításban és a helyi diákok, civilek és vállalkozók bevonásában, megszólításában. A helyben élők nemcsak a szervezésben és a hulladékgyűjtésben segítettek, hanem a környék egyedülálló kulturális és turisztikai látnivalóit is megmutatták a távolabbi vidékekről érkező petkalózoknak. Sárospatak polgármestere kultúrtörténeti előadást tartott, hiszen itt található Magyarország egyik leghíresebb reneszánsz vár műemléke, a Rákóczi-vár és a református kollégiumban található a világ egyik legszebb könyvtára. Bodrogolasziban az az Árpád-kori, római katolikus templomot tekintették meg, míg Olaszliszkán a Nagyboldogasszony templom tornyából a Bodrogra, a Zemplénre és a Bodrogzugra csodálkoztak rá a petkalózok.
Az első, de nem az utolsó Bodrogi PET Kupa
A Bodrog a Tisza mellékfolyójaként, csodálatos környezeti, kulináris és kulturális adottságokkal rendelkezik, de a verseny során szerzett tapasztalatokból egyértelmű, hogy két ágából, a Latorca és az Ung folyókból bődületes mennyiségű hulladék érkezik Ukrajna felől. A PET Kupa számításai szerint ezen a versenyen megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége. A több tonnányi szeméttől most egy időre fellélegezhetnek a kisebb-nagyobb kitakarított ártéri erdőszakaszok, de egyes területekre már nem jutottak el a petkalózok.
Óriási elismerés a dobogós és résztvevő csapatoknak:
1. ÖKOsaBB (Budapest Bank csapata) 18235 peták
2. PETúnia (baráti csapat, felső-tiszai sokat tapasztalt veteránok) 16848 peták
3. Liszka Gálya – Húzzuk együtt! (Olaszliszka önkormányzat csapata) 8130 peták
A Bodrog Hősei: PETúnia
ÉMVIZIG (helyi vízügy csapata),
Sárospatak önkormányzatának kenus csapata,
az Aggteleki Nemzeti Park ártéri hulladékgyűjtő különítménye,
valamint a PET Kupa önkéntes csapata.
A hulladék legalább fele újrahasznosul
A PET Kupa során összeszedett hulladékok körforgásban tartását az esemény szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja. A PET Kupa nélkülözhetetlen önkéntes csapata zsákról zsákra átválogat mindent, a különböző anyagokat fajtánként szelektálja. Üveg hulladékból különösen sok gyűlt össze a Bodrogon, amely a Zempléni Z.H.K. Nonprofit Kft. segítségével a hulladékfeldolgozókhoz kerül és újrahasznosul. A PET palackok színre válogatás és bálázás után Magyarországon kerülnek feldolgozásra a Sárvári HUKE Kft. által. A kupakokat és a polipropilénből készített csomagolóanyagokat, például samponos flakonokat a Holofon ZRt. segítségével hasznosítják újra. Az így nyert másodnyersanyagból később hajótestek, hajódeszkák készülhetnek. Ahogy azt már a tiszai versenyeken megszokhattuk, az összegyűjtött hulladékmennyiség legalább fele kerül újrahasznosításra.