A közösség, amelynek hagyományos élőhelyét Vancouver városa foglalta el, régóta híres hosszú duzzasztógátjairól, amelyeket azért készítettek, hogy befogják az ívásra készülő lazacot. A Nature tudományos lapban megjelent kutatás szerint a tsleil-waututhok nemi szelekciót alkalmaztak az ívó halaknál: a nőstényeket visszaengedték, hogy biztosítsák a populáció egészségét a jövőben. A régészek az i. e. 400 és az i. sz. 1200 közötti időszakból fennmaradt ketalazac (Oncorhynchus keta) csontokat vizsgáltak, melyeket a Burrard Inlet nevű fjord közelében lévő négy régészeti lelőhelyen találtak. Felfedezték, hogy az egykori falvak területén talált csontok döntő többsége hímeké. “Az emberek folyamatosan ugyanolyan halakat halásztak, valószínűleg ugyanarról a helyről ezer éven át. És itt vagyunk mi, 150 évvel később, 150 évnyi ipari betakarítással a hátunk mögött, és teljesen tönkretettük ezt a forrást” – fogalmazott Jesse Morin, a nécsoportot kutató régész, a Brit Kolumbia-i Egyetem tudósa.

A közösség tagjai a nagy gátakat valószínűleg az öbölben helyezték el, majd a zsákmányt a partra vitték, ahol kiválasztották a hím lazacokat, a nőstényeket pedig visszaengedték. “Ha megfelelő számú hímet emelünk ki a rendszerből, a megmaradó hímek még mindig párosodhatnak a nőstényekkel és nem sérül a populáció. Egy hím tíz nősténnyel párosodik” – mondta el a szakember. A tsleil-waututh közösség gátjait az európai gyarmatosítás során rombolták le. A túlhalászat, a rossz vízgazdálkodás és a klímaváltozás hatására összeomlott a lazacpopuláció, aminek jelentős hatása van a régió ökoszisztémájára is. A veszélyeztetett orkák táplálkozása például nagyrészt a királylazacokra (Oncorhynchus tshawytscha) alapul, csakúgy, mint a tengerparti régiókban élő grizzly medvéké.