Bayani Cardenas, a Texasi Egyetem hidrológusa 2019-ben azt kutatta a Luzon és Mindano szigeteket elválasztó Verde Island-szorosban, hogy az ember által kibocsátott káros anyagok a talajvízen keresztül eljuthatnak-e a tengerben elterülő törékeny korallzátonyok térségébe. Cardenas és nemzetközi kutatócsoportja a tengervízben lévő szén-dioxid és más gázok, valamint tápanyagok forrását a talajvíznek tulajdonította. A kutatók szerint felfedezésük megmutatta, hogy a tengerben élő korallzátonyok sebezhetőek a közösségek kibocsátotta szennyvíz, a mezőgazdaságban használt vegyszerek és más melléktermékek által. “Ki tudtuk mutatni ezen a helyen azt, hogy a talajvíz a törékeny korallzátonyok környezetének részét képezi. Kapcsolat van közöttük, amelyet a tudósok és a világ számos részén még nem ismernek el” – idézte Cardenast a texasi Egyetem közleménye.

A korallzátonyok régóta szenvednek a klímaváltozástól, különösen a 2014-17 közötti időszakban észleltek a korallzátonyok 75 százalékán nagy mértékű korallfehéredést, amelyet a tengervíz felmelegedése okoz. Ezzel szemben korallokkal teli Fülöp-szigeteki tengerszoros térsége olyan sokszínű és élettel teli, hogy Cardenas az óceán Amazonasaként beszél róla, mivel a talajvíz által a térségbe juttatott hatalmas mennyiségű szén-dioxid ellenére a korallok jól gyarapodnak és virulnak. Rogger E. Correa, az ausztráliai Southern Cross Egyetem kutatójának becslése szerint a talajvíz évente négyzetméterenként 989 gramm szén-dioxidot juttat az általuk tanulmányozott térségbe, amely vulkánok láncolata mentén terül el. Ez annyi, mintha két gépkocsit parkolnának le a tengerfenéken, amelyek egész évben szén-dioxidot bocsátanának ki a korallzátony minden hektárján. A szuperkorallok léte új kérdéseket és kutatási javaslatokat vetett fel a szakemberek számára: meg lehet-e őket honosítani más térségekben a következő években, amikor tovább növekszik globálisan a szén-dioxid-kibocsátás – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.