Magyar találmánnyal lehetnek hatékonyabbak a napelemek
Több hazai kutató fejlesztése nyomán válhatnak hatékonyabbá a jövő napelemei.
Több hazai kutató fejlesztése nyomán válhatnak hatékonyabbá a jövő napelemei.
Az energiatárolás korunk egyik kulcskérdése az energetikai szakemberek számára.
Németországban már a napelemes piac népszerű terméke az erkélyekre telepíthető napelem.
A hibrid rendszert a tervek szerint 2023-ban kezdik el bevezetni a piacra.
Mivel a modulok az út fölött helyezkednek el, nem terheli őket a bicikliforgalom.
Az otthonfelújítási program december végéig még elérhető, amely keretében akár napelemes rendszert is telepíthetünk.
Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft.
A magyar háztartások 53 százaléka kizárólag az energiafogyasztás csökkentésével próbál lefaragni a költségeiből, 41 százalék ugyanakkor felújítást tervez a rezsi csökkentése érdekében, és az energetikai korszerűsítéshez 24 százalék hitelt is felvenne – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból.
30 százalékos hatékonyságot értek el holland kutatók napelem paneleken, amely rekordnak számít.
Kutatók folyamatosan a napelemek hatékonyabb működésén dolgoznak.