környezetvédelem

Agrárminisztérium: célzott támogatások ösztönzik a talajkímélő gazdálkodást és a szakmai kutatásokat

Talajaink állapotának meghatározó szerepe van a környezeti minőség alakításában és jelentős hatással van az egészségünkre is – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Gödöllőn, a 2024. évi Talajtani Vándorgyűlésen.

AM: kétszáz milliárd forint érhető el a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekhez

Szeptember 17-től két új, összesen 200 milliárd forint értékű felhívásra pályázhatnak a vállalkozások: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása kapcsán 150 milliárd forint, míg az állattartó telepek kisebb léptékű beruházásaihoz 50 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Árvíz – Az MVM megkezdte árvízvédelmi intézkedéseit

Az MVM Csoport áram- és gázhálózati szolgáltatási területén megkezdte és megteszi a szükséges árvízvédelmi intézkedéseket. A vízszinttől függően néhány helység árterében nem lesz gázszolgáltatás és Bács-Kiskun vármegye Duna-parti településeinek egyes részein az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áradás levonulásáig szüneteltetheti az áramszolgáltatást – közölte a csoport szerdán az MTI-vel.

MEKH: Budapesten üléseztek az európai energiaszabályozó hatóságok vezető fórumai

Az európai uniós villamosenergiapiaci integrációs projektek aktuális kérdései, valamint a jövőbiztos árampiaci modellről szóló tanulmány ütemterve is napirenden volt az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) Közgyűlésén, és az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER) Szabályozók Tanácsa kétnapos budapesti ülésén – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel szerdán.

Árvíz – Áder János: a következő napok kritikusak lehetnek a föld töltéseknél

Az árvíz elleni védekezés most egy 500 kilométeres védvonalon zajlik, a magyar vízügyeseknek megvan a kellő tapasztalata és rutinja, hogy az érkező óriási víztömeget a gátak között tudják tartani – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Budapesten.

Három város kap elektromos meghajtású hulladékszállító járműveket a HUMDA közreműködésével

Összesen öt darab elektromos meghajtású hulladékszállító járművet helyeznek üzembe Nyíregyházán, Debrecenben és Pakson az Elektromos Hulladékszállító Mintaprojekt részeként, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával.

A Schneider Electric és a GR3N összefogásával lép szintet a műanyag-újrahasznosítás

A világon keletkező műanyaghulladék mintegy fele kerül hulladéklerakókba és mindössze 9 százalékát hasznosítják újra megfelelő módon, a környezetvédelmi célok eléréséhez viszont elengedhetetlen lenne ennek az aránynak a növelése. A Schneider Electric és a GR3N összefogása révén új megoldás segíti a műanyag hatékony újrahasznosítását, és ezzel a körforgásos gazdaságba történő beillesztését.

Csökkenhetnek a klímatelepítési költségek az őszi szezonban

Az őszi szezon ideális időszak a klímaberendezések vásárlására és telepítésére, hiszen ilyenkor a csökkenő kereslet miatt a cégek kedvezőbb árakat kínálnak.

A biogazdálkodás bevált megoldásokat kínál a fenntartható agrár-élelmiszeripari átállásban

Budapesten találkoztak az ökológiai gazdálkodás nemzetközi és hazai szakemberei a 18. Európai Ökogazdálkodási Kongresszuson. A szakmai diskurzus főként a Közös Agrárpolitika (KAP) kihívásairól és kilátásairól, a gazdálkodók piaci helyzetének javításáról és az összefogás szükségességéről szólt. A bio mozgalom szereplői egyetértettek abban, hogy fokozni kell az ökológiai szolgáltatásokkal kiemelkedő hozzáadott értéket nyújtó gazdálkodók megbecsültségét, növelni kell a vásárlók tudatosságát a bioélelmiszerek iránt és segíteni kell a fiatal gazdagenerációt, hogy valóban kulcsszereplővé válhassanak a jövő mezőgazdaságában.

Megállapodással ért véget a sztrájk az Audi brüsszeli üzemében

Véget ért a sztrájk az Audi német autógyár brüsszeli üzemében, a szakszervezetek és a vezetőség péntek reggel egyezségre jutott – jelentette a Belga nevű belgiumi hírügynökség.