gázolaj

Mol: november közepétől téli dízelt árulnak a kutakon

Magyarországon hagyományosan november 15. a fordulónap, ekkortól kizárólag téli dízelt forgalmaznak a töltőállomások – közölte a Mol pénteken az MTI-vel.

Ásványolaj-szövetség: 0,9 százalékkal csökkent a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első fél évben

Az első fél évben 0,3 százalékkal kevesebb motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,9 százalékkal csökkent – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.

Ásványolaj szövetség: 1,9 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás az első negyedévben

Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fogyasztás nagyobb visszaesését.

Ásványolaj szövetség: 15,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás tavaly

Tavaly 11,1 százalékkal kevesebb motorbenzin és 18,4 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint 2022-ben, az üzemanyagfogyasztás átlagosan 15,7 százalékkal csökkent – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.

Magyar Ásványolaj Szövetség: 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás az első fél évben

Magyarországon az első fél évben 12,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, így a tavalyi azonos időszakhoz képest 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) az MTI-vel csütörtökön.

30 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás az első fél évben

Az első fél évben 28,7 százalékkal több motorbenzin és 35,1 százalékkal több gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 32,7 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön.