elektromos autótöltő

Nőttek a Volkswagen csoport járműkiszállításai az idén

Nőttek a Volkswagen csoport járműkiszállításai szeptemberben, a harmadik negyedévben és az év eleje óta is, ezen belül az elektromos autók értékesítése jelentős nőtt a konszern honlapján pénteken publikált kimutatás alapján.

A Mercedes-Benz 66 százalékkal növelte a tisztán elektromos autók eladását a harmadik negyedévben

A Mercedes-Benz Cars a harmadik negyedévben 510 ezer 600 járművet értékesített, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miközben a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) eladása 66 százalékkal, 61 ezer 600-ra emelkedett – közölte a cég szerdán az MIT-vel.

Áttörés az elektromos tehergépjárművek gyorstöltésében

Svédországban elektromos nehézgépjárművek nyilvános gyorstöltő-hálózata nyílik meg, ahol a töltőoszlopokat megújuló energiaforrás táplálja.

GFM-államtitkár: akkumulátorok nélkül nincs klímasemlegesség és nincs autógyártás sem

“Az energiatárolás kulcsszerepet játszik a szén-dioxid-semleges, azaz zöld gazdaságra való áttérésben” – hangsúlyozta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a Budapesten megrendezett Akkumulátor világtalálkozón elmondott nyitóbeszédében.

Az EU szubvencióellenes vizsgálatot indít a Kínából származó elektromos járművek uniós importjáról

Az Európai Bizottság hivatalosan is megindította a Kínából származó akkumulátoros elektromos járművek (BEV) behozatalával kapcsolatos szubvencióellenes vizsgálatot – közölte szerdán a brüsszeli testület.

Megkezdi a BYD elekromosautó-márka forgalmazását a Duna Autó

Megkezdi a BYD kínai elektromosautó-márka forgalmazását Magyarországon a Duna Autó október közepén – tájékoztatta a cég az MTI-t pénteken.

Roland Berger: A töltőhálózatok hajtják az elektromos autók piacát

2030-ra minden második eladott autó elektromos jármű lesz.

Tarolnak az e-autók, eljött az intelligens töltőrendszerek kora

Az idei első félévben egy elektromos autó volt a legnépszerűbb típus Európában, Kínában pedig éves összevetésben 44 százalékkal nőtt a kereslet a tisztán elektromos és hibrid járművek iránt.

Elmob: Magyarországon már csaknem 80 000 zöld rendszámos jármű közlekedik

Magyarországon már csaknem 80 000 zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak – közölte a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob) pénteken, az autómentes napon az MTI-vel.

A harmadik legnépszerűbb választás a vásárlók körében az elektromos autó

Augusztusban tovább nőtt az új autók forgalomba helyezése az Európai Unióban, immár sorban a tizenharmadik hónapban. Az akkumulátoros elektromos autók részaránya pedig az első alkalommal haladta meg a húsz százalékot az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA szerdai közleménye alapján.