Elsőként indított ESG környezeti, társadalmi és vállalatirányítási mesterképzést a Széchenyi-egyetem
Magyarországon először indul „ESG – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szakértő” mesterszak a Széchenyi István Egyetemen.
Magyarországon először indul „ESG – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szakértő” mesterszak a Széchenyi István Egyetemen.
Új eljárást fejlesztett ki villanymotorok dinamikai jellemzőinek méréséhez egy, a Debreceni Egyetem Műszaki Karán működő kutatócsoport.
Megjelent a brit Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási rangsor fenntarthatóságot vizsgáló ranglistája, amelyre a tavalyi 3 után idén immár 7 magyar egyetem került fel – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán.
Sikerülhet-e Elon Musk terve, hogy 2029-ig embert juttasson a Marsra?
Magyar paprikát is termeszthetnek az űrben, ha sikerrel zárul a Debreceni Egyetem (DE) VEGBOX TS elnevezésű kutatása, amelyben a szakemberek számos innovatív űrkertészeti fejlesztést és tudományos kísérletet végeznek a HUNOR-Magyar Űrhajós Programban – hangzott el a kutatást bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön.
Már kevés beszélni róla, cselekedni kell – ez az elv vezérli a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (PTE MIK) tanuló külföldi mérnökhallgatókat, akik nemcsak jövőbeli munkájuk, de már tanulmányaik alatt is a fenntarthatóságot, a körkörös gazdaságot tartják szem előtt.
Idén 63 milliárd forint forrást biztosít a kormány a felsőoktatási intézmények energiaár-növekedésből adódó többletkiadásaira – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
A jövő egyetemének stratégiáját indítjuk el az idei EFOTT-on a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK)-kal együtt, hogy a közösségképzésben a hallgatóból alkotó váljon – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára kedden sajtótájékoztatón.
Első fórumát a Budapesti Corvinus Egyetemen tartotta meg a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformja elnevezésű egyetemközi együttműködés szerdán, 9 intézmény képviselőinek részvételével.
Három magyar egyetem szerepel a brit Quacquarelli Symonds (QS) cég idén először publikált fenntarthatósági világrangsorában (QS World University Rankings: Sustainability 2023): a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).